Első FEDETT AKCIÓ podcast adásunkban beszámoltunk egy újekeletű kínai telefonos csalásról, amelynek során magyar számról hívják fel a gyanútlan embereket. Amikor felvesszük a telefont, egy – feltehetően kínaiul beszélő – előre rögzített felvételt hallunk, majd leteszik a telefont. Ahogy a podcastban Gombos Krisztián kifejtette, ezen a ponton már megtörtént a baj.
Mi az Incognito Magánnyomozó Irodánál nagy figyelmet fordítunk a diszkrécióra, amikor megbízóink számára végzünk magánnyomozói feladatokat, legyen szó párkapcsolati magánnyomozás, személykövetés, internetes magánnyomozás, vagy adatgyűjtés feladatköréről.
A FEDETT AKCIÓ legújabb epizódjának megjelenését követően számtalan nézőnk és hallgatunk számolt be hasonló esetekről, amelyet át kellett élniük. Ebben a cikkünkben bemutatjuk a kínai telefonos csalás veszélyeit, a megelőzési módszereket, valamint hogy mi a teendő, ha áldozatául esünk egy telefonos csalásnak.
A BAON értesülései szerint a hívás során elhangzott kínai hang a következőt mondja:
„A kínai nagykövetség értesít, hogy sürgős hivatalos dokumentum vár rád. Ha nem veszed át, az hatással lehet a tartózkodási jogaidra. Nyomd meg a 9-est, ha kapcsolatba akarsz lépni az ügyfélszolgálattal.”
Az Incognito Magánnyomozó Irodánál végzett munkánk során bőven szereztünk tapasztalatot a telefonos csalások, és más internetes csalások terén. Egy-egy család áldozatának a megtörtént eset után is tudunk segíteni az adatok, vagy egy elveszített fiók visszaszerzésében, a kialakult helyzet tisztázásában. De nagyon fontosnak tartjuk a tájékoztatást, hogy megelőzzük a nagyobb bajt.
A csalók egy ilyen hívás esetén – amikor felvesszük a telefont nekik – a továbbiakban az ő számaikat a miénknek tudják álcázni, ez az úgynevezett „spoofing” technika. Ezzel nem csupán újabb gyanútlan embereket húznak be, hanem vissza tudnak élni a mi személyes adatainkkal is.
A kínai telefonos csalás esetén a következő veszélyforrásokat állapítottuk meg.
A csalók a megszerzett telefonszám segítségével megszerezhetik a két-faktoros bejelentkezésnél (2FA) használt kódokat és jelszavakat, hogy jogosulatlan hozzáférést nyerjenek a banki, közösségi médiás, és egyéb online felhasználói fiókokhoz.
Miután a telefonos csalók ki tudják adni az ő hívásaikat a megszerzett telefonszámodnak hála az övékként, így felkereshetik a telefonos szolgáltatódat, legyen az a Yettel, a One (korábban Vodafone), vagy a Magyar Telekom. Ha szerencséjük van, megvezetik a telefons szolgáltatót is, átirányítva a te beérkező telefonhívásaidat és kapott SMS-eket az ő SIM kártyájukra. Így minden információ, hívás, belépési kód ami hozzád érkezne meg, az náluk fog landolni.
A te személyes telefonszámod birtoklása egy kulcsfontosságú elem a személyazonosság lopás során. Miután pár fiókodhoz hozzáférnek, különösen ha ez e-mail fiók, vagy social media (Facebook, Instagram, X, stb.), akkor mégtöbb személyes adatot tudnak rólad gyűjteni.
Az eltulajdonított személyi adatok között szerepelhetnek a felhőbe feltöltött igazolványok fénymásolatai, lakcím, TAJ-szám vagy adószám is. Ezekkel már akár az Ügyfélkapuba is be tudnak lépni, ahol hitelesíthetnek hivatalos közokiratokat, és pénzügyi dokumentumokat is.
A telefonszám, vagy éppen a személyes információk – így a szolgáltatók listája, egészségügyi nyilvántartások – birtokában maradéktalanul hitelesnek tűnő üzeneteket küldhetnek, vagy akár fel is hívhatnak egy ismerősöd, a háziorvosod, vagy az ügyvéded lemásolt telefonszámával.
Ilyen módon ha korábban nem fértek hozzá a nekik kellő adatokhoz, ezen a ponton könnyen megtehetik egy hasonló váratlan lépéssel.
A te telefonszámod birtokában a kínai telefonos csalás során megszemélyesíthetnek téged, vagyis ismerőseidet és hozzátartozóidat kereshetik meg. Ez a másik félnek úgy fog tűnni, mintha te küldenél egy sms-t, vagy intéznél egy telefonhívást.
Ha az eltulajdonított adataiddal nem is mennének sokra valamilyen oknál fogva, akkor még mindig ott marad számukra a klasszikus zsarolás lehetősége. Lehet, hogy találnak rólad egy kompromitáló felvételt, üzenetváltást, egy titkot, aminek a felfedésével fenyegetnek, amennyiben nem fizetsz nekik.
A nulladik lépésként a legrövidebb úton tájékoztasd a telefonos szolgáltatódat, hogy téged is megkerestek a kínai telefonos csalás során. Általánosságban beszélve minden csalásról már van információja a telekommunikációs szolgáltatóknak, és ők is tudnak javaslatokat tenni, valamint biztosítani téged a telefonszámod és adataid biztonságáról.
A telefonos szolgáltatót követően rendkívül fontos a számlavezető bankfiókot is tájékoztatni a történtekről, hogy illetéktelen tranzakciókat ne végezhessenek a számládról.
Ha a fenti kettő megvan, akkor jöhet a jelszavak cseréje. Érdemes fő email címeddel kezdeni, mivel a legtöbb esetben a többi fiókod mind-mind oda fog visszavezetni. Elengedhetetlen, hogy az e-mail fiókodnak más jelszava legyen, mint amit a többi fiókodnál használsz. Ideális esetben ne használd kétszer ugyanazt a jelszót.
A magyar rendőrség a police.hu-n is megemlítette, hogy hiába a felhívások, sokan esnek áldozatul az úgynevezett telefonos csalásoknak. A hivatásos rendvédelmi szervezet javaslatai a következők, érdemes lehet megfogadni őket minden esetben:
Közleményük végén pedig a következőt kérték: „Amennyiben trükkös csalók próbálkoznak az ön megtévesztésével, vagy áldozatául esik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es ingyenesen hívható segélyhívó számon, vagy tegyen bejelentést bármely rendőrnél, vagy rendőri szervnél!”
Magyarországon a magánnyomozóknak hivatalos engedéllyel kell rendelkezniük, ez garantálja a jogszerű és etikus munkát. Magánéleti, csalások terén történő, vagy pénzügyi témájú ügyek esetén válasszon olyan nyomozót, aki már dolgozott hasonló eseteken.
Egy magánnyomozó óradíja jellemzően 15 000 és 40 000 forint között mozog, az ügy bonyolultságától és a vizsgálat típusától függően.
Igen, a magánnyomozói tevékenység teljesen legális, amennyiben azt engedéllyel rendelkező iroda végzi, a jogszabályok betartásával.
Igen, az Incognito Magánnyomozó Iroda minden új ügyfélnek ingyenes, bizalmas konzultációt biztosít online, vagy telefonon. A személyes, irodán kívüli konzultációnak van csupán díja.